Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

A középosztály forradalma és Einstein biciklije – György László a Mandinernek

2024. május 16. 06:54

A magyar gazdaságpolitikai stratégia hangsúlyos eleme a középosztály folyamatos bővítése. Ennek jelentőségéről és a magyar modell filozófiai hátteréről is beszélgettünk György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért felelős kormánybiztossal a napokban megjelent könyve kapcsán.

2024. május 16. 06:54
null
Révész Béla Ákos
Révész Béla Ákos

Az interjú készítője a Makronóm Intézet elemzője

Miért lett ennyire kiemelt cél a középosztály megerősítése, a társadalmi szerkezet megváltoztatása?
Arisztotelész már 2300 évvel ezelőtt felhívta rá a figyelmet: azok a demokráciák működnek jól, amelyek széles középosztályra épülnek. Ez az a társadalmi réteg, amely folyamatosan épít, ezért, mivel van veszítenivalója, erős a felelősségtudata. Ebből következően a saját életét és a közösségének sorsát érintő döntéseit e felelősségtudat birtokában hozza meg. A mai napig romantikus lelkesedéssel fordulok a második világháború utáni nyugati fejlődés felé, amikor létrejött a klasszikus, széles középosztály az Amerikai Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. Ennek a rétegnek a sajátossága egy olyan politikai verseny iránti igény is, amelyből kinőtt a jóllét fenntartható növelésének a szándéka a politikai programokban. Amit most látunk nyugaton, az – tisztelet a kivételnek – a globalizáció hatásaként a középosztály lezüllése és elsorvadása. Nekünk, magyaroknak azonban van egy lokális megoldásunk a globális problémára.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­­É­­r­­­t­­é­­k­­e­­­l­­­d­­ ­­­a­­ ­­s­z­­­e­­x­i­ ­­­p­­­u­n­­­c­i­m­­­a­­­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­­­.­𝐗­­­𝟏­­𝟖­­.­­𝐅­­­𝐔­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!